Annyira elszoktam az ivástól, hogy már apám házi pálinkáját sem bírom lehúzni egy körben és így szétmarja a nyálkahártyám.

Már nagyon rég óta nem volt ilyen hasznosan töltött otthoni hétvégém mint most. Rengeteget haladtam a szakdolgozatommal a szakdogám előkészítésével a szakdolgozatomhoz szükséges program alapjainak megírásával.

Amikor hazajövök, mindig megméreszkedem az otthoni mérlegen és az utóbbi bő félévben folyamatosan csak híztam. Mondjuk egyelőre nem látszik meg és mozgok is rendszeresen, de akkor nem értem mégis hova megy az egész.

A péntek este legszebb pillanata az volt, amikor szombat este mentem vissza Érd legutolsó kiskocsmájába az elhagyott kabátomért és a pultos így köszöntött:

"Jimmy!!! Naaa mi a helyzet? Töltsek még egy Portorico-it?"

Életemben akkor voltam ott először és utoljára.

Röpke két perc alatt sikerült felnyomnom tíz post-it cetlit az asztalom feletti szekrényre, mindegyiken az elmúlt hetekben elmaradt teendőimmel. Neki kéne állni a dolgoknak. Nagyon.

Na csak meg kellett sózni. Amiről meg még az is eszembe jutott, hogy voltam egy hétig szlovákiában, ami nem is lenne rossz hely, ha a vendégszereteten picit javítanának és néha megsóznák a kajáikat.

Mostanában olyan lelombozó csalódások érnek. Például az, hogy még mindig nem tudok rendesen rizst főzni, hiába készítek mellé baromi finom pirított májat, vagy az, hogy túl vizes lett a tejfölös-paprikás-csirkés tésztám, amit hagyományosan nem tudok elbaszni.

Nehéz az élet.