Újra le fogom adni a vizsgát. Azt, amit csak a mostani vizsgaidőszakban leadtam már négyszer. Azt, amit két éve simán megcsinálhattam volna, de túl laza voltam megírni a beadandó házikat. Azt, amin amúgy a diplomája múlik minden itt tanulónak. Persze én még egyszer sem mentem el vizsgázni, pedig lehet, sőt valószínű anno elsőre meglett volna.
Most először érzem úgy, hogy ez a szak engem olyannyira, de annyira nem izgat, hogy a puszta érdektelenség miatt képtelen leszek elvégezni. Tekintve, hogy e pillanatig már három és fél évet beleöltem, helyzetemet a szopó kifejezés írja le legjobban.
A legrosszabb az egészben, hogy amúgy nem egy sátántól való értelmetlen szar az, amit tanulok. Amikor tanulok, értem is, sőt amikor megértek egy-egy dolgot egészen kellemes elégedettséggel tölt el, ugyanakkor el nem tudom képzelni, hogy valaha ilyen munkám legyen.
Ez velem is így volt, csak azzal a különbséggel, hogy a mi szakunkat a hülye is el tudja végezni (kivéve azokat, akik valamilyen érthetetlen okból matematikai beállítottságúak és mégis társadalomtudományi szakra mentek és aztán jóhogy nem értettek az egészből semmit és otthagyták a francba). A végére már engem sem érdekelt az egész és csak azért végeztem el, hogy végre elmehessek oda, ahol most vagyok. ez ilyen általános társadalmi jelenség, hogy azt csináljuk, ami nem okoz örömet, azt tanuljuk, ami nem érdekel, de lehet, hogy be kéne fejezned a szakot és elmenni máshová, tanulni azt, ami érdekel.
VálaszTörlésegyetértek, ennyi belefeccölt idő után érdektelensége fulladni, az valóban kínos, de üdv a klubban.
VálaszTörlésA gáz az, hogy nem tudom még, mi érdekelne igazán. Bármihez kezdek, előbb-utóbb a lustaság győzött eddig.
VálaszTörlésErőfeszítések nélkül meg nem nagyon mennek a dolgok sajnos.
Megy az erőfeszítés nélkül is! Nem szabad túlerőlteni nehogy a idegeidre menjen régi Jimmy!
VálaszTörlés