A csütörtökről csak annyit, hogy vasárnap délután találtam egy ismeretlen névjegykártyát az irataim közt. Eszembe jutott, hogy valami német repülőgép mérnöké volt, akit a koli előtt próbáltam romrészegen angolul arról győzködni, hogy menjünk inni. Megbeszéltük, hogy milyen király dolgokat csinál, menjünk inni és menjünk majd ki Oktoberfestre.

Szobatársam elmondása szerint hajnali fél 5 környékén talált meg, amint épp a mosdó folyosójáról vánszorogtam kifele: "Most mondjam azt, hogy sikerült egy kicsit bekúrni? Most mondjam azt?" - a szavaim hozzá. Persze még akkor is kitaláltam hogy menjünk valahova inni, de szerencsére nem folytattuk.

Egyébként újabban egész jól állok a berúgásokkal. Egész nyáron egyszer, nyár előtt pedig már nem is tudom mikor sikerült utoljára lealjasodnom. Mi több, mikor tegnap éjjel hazaállított félrészegen szobatársam és minden áron inni akart, sikerült egy laza hosszúlépéssel megúszni az egészet.

Azért az ciki ebben a nagy absztinens látszatban, hogy most már két bontatlan üveg házipálinkánk van a hűtőben. Anyám majd kiröhögött, hogy a két hete felhozott üveget még meg se bontottuk.