Már megint teljesen véletlenül rámjött az otthonegyedülberúghatnék. Menjen már innen, én ugyan nem akartam berúgni! De amikor valami ismeretlen, a józan eszünket és akaraterőnket meghaladó erő azt mondja még egy sör, akkor hiába és tényleg hiába ellenkezik még az eszem és tudom, hogy ennek nem lesz holnap jó vége és meg fogom írni már megint, hogy a kurva életbe én miért vagyok ilyen másnapos, de irigylem azokat akik nem másnaposak. A mai nosztalgia alapját egyébként a szigorúan legfeljebb kilencvenes évekbeli tankcsapda és picsa dalok adják. Ehhez illően sörözgetek, még néhány lemegy és a politikai faszságairól meg a vallásomról is nyilatkozni fogok.

Nade, ami leginkább, de tényleg leginkább zavar és most, most tényleg elegem lett a helyzetből, az az, hogy nincs itthon semmi tömény, amit a sör mellé ihatnék. Ami részint így a szó szoros értelmében is érthető, mert tényleg jó lenne inni valami kísérőt a sör mellé, másrészt pedig most, na most most tényleg meguntam már azt amit az elmúlt bő másfél évben műveltem. Az elmúlt másfél évben semmi, de tényleg semmi produktívat nem műveltem. Jó, foglalkoztam ezzel-azzal, tanulgattam ezt-azt, de azért baszki-baszki visszanézek a 19 éves önmagamra és egy ambíciózus karrierbuzi kis gennyládát látok. Ez persze nem feltétlen jó (nem jó), az ember öregszik, tapasztal, változik az értékrendje, stb. De azért mégis, hogy onnan hogyan tudtam abba a kvázi-nihil állapotba jutni, ahol most vagyok, az máig rejtély. Olyannyira sikerült leépítenem az igényeimet az élet minden területén, hogy innen már kb csak az lenne leljebb, ha elrulettezném a cuccaimat, beállnék csövesnek és ráállnék a heroinra.

No de szerencsére(?*) ide nem fogunk eljutni, mivel most, most gecire meguntam ezt. Gecire meguntam, hogy nincs otthon tömény, hogy nincs zs-m venni egy fasza biciklit, hogy nem tudok elmenni valami magándokihoz a vállammal, amelyik nem csak telibeszarva azt mondja, hogy meggyógyult, hanem kifejti, hogy miért nem gond, hogy így-meg-úgy, vagy miért épp az. Ja meg persze általában, hogy nincs fix melóm és nem tudok elköltözni valami fasza kis albiba ahol saját magamnak lenne egy egész fürdőm és konyhám. Ejj de buzisan hangzik ez utóbbi...

Szóval vasárnaptól -merthogy a szombatomnak már tuti lőttek-, vasárnaptól nyilvánvalóan felhagyok ezzel az egész szarral és hiába mondja az eszem, a szívem, vagy bármi azt, hogy ugyan hagyjuk már azt a bármit a faszba amit most éppen csinálsz, inkább aludjunk egy jót. Nem. Kurvára de karrier lesz és melókeresés, amit ugyan elkeztem már két hete, de hát amikor az van, hogy írjak egy motivációs levelet és én nem írom meg, mivel valljuk be, a faszom se akar dolgozni, therefore nem vagyok épp motivált sem. Egy helyre behívtak levél nélkül is, megnéztem őket, írattak tesztet, amit sikerült elég félvállra venni, ennek ellenére behívtak második körre. Majd meglátjuk, de hát a faszom se akar monitor mögött programozni napi 8 órában.

Na de tényleg vasárnaptól karrier lesz újra. Hogy vehessek fasza kis bicajt, albit, jobb hangszert, új kosárcipőt, futócipőt, ja és töményt!!!

*Mert egyébként félreértés ne essék. Egyáltalán nem ítélem el azt, aki tudatosan ezt választja. Probléma nélkül elfogadom és megértem azt, aki úgy gondolja: a munkából származó jólét nem ér annyit mint a munkába fektetett energia.